Oktatás
Tanfolyamaink folyamatosan indulnak, illetve a már elindult csoportokhoz, egyéni oktatásainkhoz is várjuk a csatlakozni vágyó gyermekeket és felnőtteket. Ha szeretne részt venni valamelyik sportágunk oktatásán, de nem vásárolna rögtön az első alkalommal bérletet, napijegy megvételével is kipróbálhatja az edzéseket.
Az iskolai nyáriszünetben oktatásainkat is szüneteltetjük, azonban kellő számú jelentkező esetén, készen állunk bármely tanfolyamunk elindítására. Intenzív tanfolyamaink pedig kizárólag nyáron indulnak.
A tanfolyamokra, kérjük hozzanak magukkal, illetve készítsenek gyermekeik számára váltócipőt/papucsot, ajánlott a váltóruha, törölköző használata.
A minél kedvezőbb higiénés körülmények érdekében, kérjük Önöket, hogy a medencés edzésekhez úszósapkát feltétlenül biztosítsanak gyermekeik, illetve maguk számára, ugyanis úszósapka nélkül, nincs lehetőség a medencehasználatra. (Ha otthon maradna, uszodánkban vásárolható.)
Megértésüket, együttműködésüket köszönjük.
Amíg gyermeke részt vesz valamelyik tanfolyamunkon, Ön is kellemesen, egészségesen eltöltheti az idejét nálunk. Vegye igénybe 2 órás úszójegyünket! Ahogy a napijeggyel, ezzel is használható a szauna, a gőzfürdő, a masszázsmedence, az egyetlen korlátozás, hogy a megvásárlástól számított, 2 órán belül vissza kell érkeznie a recepcióra.
Vízilabda
Célunk hogy a gyermekek megszokják a napi rendszerességű sportolást, hogy hasznosan vezessék le a felesleges energiáikat, kikapcsolódjanak, játszanak, mindezt úgy, hogy közben megtanulják a vízilabda alapjait, trükkjeit profi edzők, olimpikonok vezetésével. Az összetartás, az erős csapatszellem a magyar vízilabdások sikerének egyik titka. Mi is mindent megteszünk annak érdekében, hogy a gyermekeink között a lehető legnagyobb legyen az összhang, megtanuljanak csapatban együttműködni.
Jelentkezéskor a szintfelmérés rendkívül fontos a csapatbesorolás, csapatkialakítás miatt. Ha a gyermek nem tud részt venni minden edzésen, az nem csapatból kizáró ok.
Szeretnénk, hogy gyermekeink megszokják a versenyek hangulatát, erősödjön bennük a versenyszellem, ezért 5-6 hetente, egy hétvégi napon, Budapesten vagy környékén, különböző kupákon veszünk részt. A részleteket, az edzéseken és a honlapunkon a Hírek menüpontban folyamatosan közöljük.
Szintfelmérés
Minden hétköznap 15:45-16:45 között
További információ, jelentkezés
Székely Bulcsú
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
06 70 212 3566
Úszás
Az úszás az egyik legegészségesebb sport, többek között azért, mert a víz mentesíti a testet a terheléstől, így kedvezve az ízületi problémákkal küzdőknek is. Tehermentesíti a csontrendszert, minden korosztály számára ideális. Kiváló fogyókúra, fél óra úszás 350 kalóriát éget el! Az úszás fejleszti a kitartást, erősíti a törzs- és a felsőtest izomzatait, javul a szívkeringés, erősödnek a légző izmok, mely különösen fontos és jótékony hatású asztmásoknál. A víznyomás megnöveli a visszaáramlást a szívbe, így csökken a pulzusszám.
Szívbetegek és magas vérnyomással küszködők a sport megkezdése előtt, mindenképp beszéljenek orvosukkal! Hát és nyakcsigolya sérüléseknél a mellúszás csak tökéletes technikával egészséges.
Tanfolyamainkon a gyermekek elsajátíthatják a tökéletes úszótechnikát, magasfokú vízi-biztonságérzetet kapnak, a tehetségekre felfigyelünk és további fejlődésre, eredmények elérésére ösztönözzük őket.
Felnőtteknek hasonlóképp kínálunk lehetőségeket, valljuk, hogy sosem késő elkezdeni.
A délelőttök folyamán általában az óvodai és iskolai csoportoknak tartunk oktatást, a szabad időpontokban azonban vállaljuk egyének vagy kisebb csoportok képzését is.
Délutánonként vízhez szoktató, kezdő, középhaladó, és haladó tanfolyamokat tartunk és ilyenkor is van mód egyéni oktatásra.
További információ, jelentkezés
Szarka Renáta
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
06 20 982 9232 (9:00-18:00 óráig)
Kézilabda
2012. január 17-én indult kézilabda tanfolyamunk a Sportmax Hegyvidékben, melyre minden kézilabda iránt érdeklődő 6-14 év közötti gyermeket várunk szeretettel!
A tanfolyam során a gyermekeknek korosztály szerinti besorolás alapján, tudásuknak és esetleges előképzettségüknek megfelelően tartjuk az edzéseket, egészen kezdő szinttől! Az edzések során a gyerekek elsajátíthatják a kézilabdázás alaptechnikáit, szabályait, valamint a a haladó tudásúakank versenyzési lehetőséget is kínálunk. A nyári szünet alatt az érdeklődők kézilabda tábor formájában is fejleszthetik tudásukat.
További információ, jelentkezés:
Mikolik Ágnes
70/70-377-56
Intenzív úszás (kizárólag az iskolai nyáriszünet ideje alatt indul)
Minden nyáron elindítjuk, a kéthetes turnusokban zajló, intenzív úszás tanfolyamunkat, melyre 4 éves kortól várjuk a jelentkezőket. Különböző szinteken, a vízhezszoktatótól, a haladó szintig képzünk csoportokat, igény szerint. A tanfolyam végére látványos fejlődést és vizi magabiztosságot tapasztalhatunk.
További információ, jelentkezés
Szarka Renáta
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
06 20 982 9232 (9:00-18:00 óráig)
Babaúszás
A rendszeres babaúszás a gyermeket előnyhöz juttathatja a szellemi-testi fejlődésben kortársaihoz képest, segíti az izmok fejlődését, pozitív hatásai megmutatkoznak a keringésben, a tüdőteljesítményben, erősíti a szülő és a gyermek kapcsolatát. A tapasztalatok szerint, a résztvevő gyermekek jobban alszanak.
A tanmedencében ilyenkor kizárólag a babák és a családtagjaik tartózkodhatnak. Fokozottan ellenőrizzük a víz tisztaságát, hőmérsékletét (33 fok) és a vegyszereket a lehetőségekhez mérten, a legminimálisabbra csökkentjük. A vízben töltött idő 25-50 perc, ami a baba életkorának, fizikai fejlettségének, képességeinek függvénye. A csoportlétszám változó, a választott időponttól, a tanult anyagtól függ, de maximum 10 fő lehet. Egy gyermeket egy vagy két felnőtt kísérhet be a vízbe.
Oktatóink felsőfokú végzettséggel rendelkező pedagógusok, egészségügyi szakemberek.
Mikor érdemes elkezdeni a babaúszást?
3 hónapos kortól ajánlott, javasoljuk, hogy még a gyermek 1 éves kora előtt kezdjék el.
Nagyobb gyermekek számára ajánljuk a vízhesz szoktató foglalkozásunkat, 4 éves korig.
Mit hozzanak magukkal?
Normál úszófelszerelés, orvosi igazolás, hogy a gyermek egészséges és úszhat, úszópelenka vagy 3 rétegú szövet úszónadrág, a kisbaba egy kedves, otthon is használt vízi játéka.
További információ, jelentkezés
Karsay Dóra
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
06 20 286 6797
Kérjük olvassák el tájékoztatónkat!
Szinkronúszás
A szinkronúszás előfutára Esther Williams hollywoodi színésznő volt, akinek filmjeiben látható „vízi-revük” új színfoltot jelentettek az amerikai musicalek világában. A sportág mára sokat változott, ám a látványból és a csillogásból mit sem vesztett. A csillogó felszín alatt azonban kemény munka zajlik, a sport ötvözi a torna és az úszás jótékony hatásait, kíméli az ízületeket, fejleszti a koncentrációs képességet, a csapatszellemet.
A szinkronúszásra jelentkezők szintfelmérő teszten vesznek részt, mely a sportághoz elengedhetetlenül szükséges alapképességek felméréséből áll. Ez alapján, a tudásuknak megfelelő csoportba kerülnek, ahonnan a későbbiek során, van lehetőség tovább lépni. A szintfelmérések az edzési idők alatt zajlanak.
A szakmai munkát szaktanácsadóként, Szauder Gábor, a Magyar Szinkronúszó Válogatott szövetségi kapitánya segíti.
További információ, jelentkezés
Szedlák Krisztina
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
06 30 240 7588
Aquafitness
Az aquafitness, ahogy általában a többi fitness irányzat is, az USA-ból indult, több, mint 25 évvel ezelőtt. Egy amerikai katona súlyos lábsérülése miatt egy rehabilitációs programot dolgozott ki magának. Az edzésekhez készített egy segédeszközt, egy szivacsos anyagból készült mellényt, amelynek segítségével a vízben futóedzést tudott tartani, anélkül, hogy megterhelte volna az ízületeit.
Ez, a Glenn McWaters által kifejlesztett vízitorna - kidolgozása után - belépett a sérülések utáni rehabilitációs programok csoportjába, s az általa tervezett mellény tekinthető a mai aquafitness öv elődjének. Az aquafitnesst kezdetben kizárólag csak gyógytornászati célokra alkalmazták, hogy ezzel elősegítsék a lesérült élsportolók gyors felépülését.
Évek teltek el, amíg az aquafitness kitört a gyógytornászati keretek közül és elérhetővé vált mindenki számára. Kidolgozták a medencében végezhető tornagyakorlatokat, majd a gyakorlatok számával együtt bővült a speciális sporteszközök köre is, és a víziöv mellé megtervezték az aquafitness-cipőt és -kesztyűt, a víz alatti step-padot, a vízisúlyzókat és a "vízinudlit".
A tornagyakorlatok kitűnő hatással vannak a gerinc- és az ízületi problémákra, kitűnő tartásjavító, mindenki számára könnyen elsajátítható, hatásos mozgásanyag. Minden korosztály számára remek erőnlétet biztosít, végzéséhez nem szükséges úszástudás. Jól alkalmazható a legyengült szervezetek megerősítésére, a sérülések utáni rehabilitáció céljára. Megmozgatja a legtöbb izomcsoportot a túlterhelés veszélye nélkül. A foglalkozásokon egy speciális öv segítségével maradnak fent a résztvevők a vízen, miáltal bármilyen szárazföldi feladat elvégezhető.
Oktatási időpontok (szeptember 5-től)
Hétfőn és Szerdán 18:00-19:00 óráig
További információ, jelentkezés
Bukovszki Anna
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
06 30 576 6780
06 20 504 3787
Síoktatás
Minőség és színvonal a síoktatásban!
A Nanook síiskola célként tűzte ki a minőségi és igényes síoktatás megteremtését a hazai műanyag sípályákon, ennek tükrében alakítottuk ki iskolánkat mely 2011-ben kezdte meg működését.
Mindamellett, hogy nagy hangsúlyt fektetünk a színvonalas oktatásra, fontos számunkra a sport megszerettetése és a sportos életforma kialakítása. Óráinkat olyan diplomás, képzett oktatók és szakemberek vezetik, akik megfelelő szakmai végzettséggel és több éves tapasztalattal rendelkeznek.
Családias hangulatú műanyagpályánk 450 m2-en ősztől tavaszig vár minden síelni vágyó Kicsit és Nagyot a Sportmax Hegyvidékben!
Kivilágított Pályánkon igény szerint·hétköznap és hétvégén egész nap, kezdőtől a haladó szintig, egyéni vagy csoportos formában folyik az oktatás.
Számunkra a sízés nem csak egy sport, hanem életforma, jókedv, kikapcsolódás.
Várunk szeretettel!
További információ, jelentkezés:
20/626-6654
20/957-4738
30/378-0411
Judo
A Judo a harcművészetek egyik legkifinomultabb formája, mely az önfegyelemre és a lágy küzdőszellemre épül, erőszakos mozdulatok (rúgások, ütések) nélkül. A gyerekek Judo oktatásának alapvatő célja közé tartozik a fiatalkori agresszivitás szabályozása, a tisztelet, megbecsülés, udvariasság, akaraterő, teherbíró képesség, belső fegyelem kialakítása a japán minta alapján.
Az edzések során a gyerekek játékos formában sajátíthatják el a Judo alapjait, az eséstechnikákat, földharc elemeket és a dobásokat, miközben reflexeik és mozgáskoordinációjuk jelentősen fejlődik.
Az éves programban szerepelnek övvizsgák, nyári táborok és versenyzési lehetőség is. A foglalkozásokat Rajcsányi Gergő tartja, aki már 19 éve foglalkozik versenyszerűen a Judoval, többszörös magyar bajnok, Világbajnoki II. helyezett és Európa bajnoki I. helyezett, valamint 4 éve foglalkozik utánpótlás neveléssel és közel 200 óvodás-iskolás korú gyermeknek tart Judo edzéseket.
További információ, jelentkezés:
Rajcsányi Gergő
30/221-99-92
Torna idősebbeknek
Mozgásfejlesztő, frissítő, minden izületet megmozgató, vidám hangulatú mozgás zenére. Várjuk azokat is, akik mozgásszervi problémáik, egyéb betegségeik miatt csak idős kortársaikkal együtt mozognak szívesen, gyógytornász vezetéséval, ahol hasznos tanácsokkal egyéni problémáikra is figyelnek. A gyakorlatokat ülve és állva végezzük, és főleg a mozgás pontosságára, a szép testtartásra törekszünk.
További információk, jelentkezés:
Mészáros Lászlóné
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Mediball
A Mediball kínai eredetű labdajáték, a tai chi körkörös mozdulataira épül. lágy és ugyanakkor dinamikus mozgásművészet. A játék jellegéből és sokoldalúságából adódóan kiváló rekreációs, fittnes-wellnes program lehet mindenki számára, kortól és nemtől függetlenül.
Könnyen elsajátítható harmonikus mozgás, melyet párban, vagy egyedül, egy speciálisan erre a célra kifejlesztett ütővel és labdával lehet végezni.
Irodában dolgozók részére örömmel végezhető felfrissülést jelent.
További információk, jelentkezés:
Matosicsné Zsóka
20/39-23-639
Mészáros Lászlóné
30/30-60-760
Társastánc Gyerekeknek
Óráinkon a gyerekek az alábbi táncokkal ismerkedhetnek meg: Bécsi keringő, Angol keringő, Tango, Slowfox, Quickstep, Samba, Cha-cha-cha, Rumba, Paso doble, Jive, Salsa, Rock and Roll.
Kezdő tanfolyam:
2012 január 5-től, csütörtökönként 17:00-18:00 óráig.
Helyszín: Sportmax Hegyvidék, Csörsz u. 14-16
További információk, jelentkezés:
Napfény TáncSport Egyesület
20/434-56-24
www.napfenytanc.hu
Partnereink
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
















